jo dolog az utolso láncszemnek lenni amely leszakad. pedig már milyen régota rángatják ... sokáig birta

minek megyek huspiacra ha vega vagyok?

ezt már senki nem érti

hiába van befüggönyözve, átlátok, és kiábrándito a valo világ. addig mosolyognak mig a másik el nem fordul, és hátulrol köpködnek.
az én arcom tiszta volt mig mások probálták lemosni a mocskot.
a tér kettészakadt, és eltünt az ut, fél évbe telt ujra rátalálni. mit számit ki nem tért vissza

3 napos karibi party után ki akarna ujra pestre jönni? nem volt sos tenger meg füszoknya még koktél sem volt pálmafákkal de volt mézes pálinka, tornateremben együttalvás, sok meccs-pár gol és a 3. hely, de ami a legfontosabb szabadság.
még szerencse, hogy floorball itt is van.
vasárnap: meccs...

1 hete

csak a viz tudná kimosni a mult emlékét a fatpipe polombol, de nem fogja...
bár kevés értelme van a sikernek, és a szép szavak sem érdekelnek, a pályán meg csak ugy repül a labda céltalanul ha nincs nézöje a müsornak.
hová lett a február és a március?
kilopták a zsebemböl a kincseket, néhányat a Duna tuloldalán szortak szét de jutott más országba is...
most akkor emlékezzünk a jo dolgokra vagy probáljunk továbblépni és nem megneheziteni a jelent a mult fájo emlékével?