ikrek vagyok. vagyunk. voltunk. de leválasztották rolam a másik felemet. és most merre?
különben meg totál különbözöek. de mégis egyre gondolunk. és tekintetünk találkozik valahol az éterben, akkor elmosolyodunk, mert mi tudjuk; ugyanarra gondolunk.

legjobb partys est: február 19., csütörtök volt. csak azért, hogy én mosolyogjak? mosolyogtam hát! tetszett, hogy találkoztunk a pályaudvar elött, hogy a konyhaasztalon ülve beszélgettünk és hogy ott, a helyen sem a szokásos történt...

sokan fogják a kezemet, de van aki, nem érzi mennyire szorithatja; olyan is van aki tul gyengén fogja és kicsuszik a tenyerem, s csak egy ismeri a középutat. de ö nincs itt. Dio mondta, hogy ne nézzek vissza...

szeretnék egy kutyát. mostmár nagyon. valszeg nem tud embert potolni de valamit mégis jelent. meghát az állatszeretet...
de itthon nem én döntök, bár husvétra nyul helyett jo lenne. azt legalább tutira nem (vágják le) viszik el egy farmra ahol élete végéig élhet :)...

most olvastam egy floorballostol:
..Legtöbb amit megtehet apa a lányáért, az, hogy szereti az anyját..
elég komoly...

bármi is történjen, nem lesz annál fontosabb, hogy azok legyenek akik szeretnek. szerencsés vagyok, hogy itt élhetek és azért, mert vannak akiknek az fontos ami nekem. szerencsés vagyok, még ha igy is....de az vagyok.

eddigi legnehezebb 4 honap következik...

...pedig már ugy tünt épp ellenkezöleg...
tudtam. tegnap még éreztem is elöre. minden egy lapon van. most bukhatom a legnagyobbat. és mi lesz ha igy lesz? ... még többet fogok itt ülni. a sport az é...nem akarom elvesziteni. az elég ha nem hagyom? azaz, nem vehetik el?

még reggel sem kellett fésü, a hüvös belvárosi szél süvitése eligazgatta az éj leple alatt széthullottakat. de hát mit is lehet várni, a világ két végén élők nagyon mások. el kell fogadni. az viszont nehezebben megy, ha más szemébe nézve VisszAtükrözödik a szomoruság... a könnyek egyszer csak lemossák

a legerösebbel

a tegnap éjjeli dallam nem hagy békén: http://www.youtube.com/watch?v=jpXiwNZKBqU
a csoda berepült a kezembe, most szorosan fogom majd, nehogy leröppenjen, akár csak egy éj alatt, de nem szoritom nagyon, nehogy összetörjem, mert összeragasztani nem lehet.

az utolso mondatot majd még kifejtem

most valahogy nem számit hogy mennyire nehéz élni, hogy vannak rossz dolgok és rossz emberek ebben az életben, akkor is csillog minden ha borult az ég és csak süvit a szél, át a vékony fekete nadrágon.
azt mondják nem látták még ezt az arcot, pedig mindig ott volt, csak lehet a felszinre a másik került; a boruláto, kemény, távolságtarto. utoljára talán mikor a csapathoz kerültem, klappolt minden ennyire, illetve nem, még akkor sem. de az is egy elég jo idöszak volt.
itt és most a második gimit éljük. mi, akik sosem feledik azt a 8 évet. bár lehet hogy a giminek csak a tesi ora részét. de megéri, bárki bármit is mond. mert nevel. az életre. az életben a küzdésre...

jo, hogy vagytok, ti joemberek

nem tudom, hogy jutottam el a délitöl az örsig, egyedül utaztam végig, illetve én nem láttam egy arcot sem, csak egy kép jelent meg az elözö orárol, amint ott a vár oldalában világitott az a sárga lámpa, s egy farkas feltünt a sötétböl. nem féltem, de remegtem.
csak várni kell, és hinni, mert létezik, hogy ugy legyen ahogy szeretnénk.

eljutnak a szavaid, söt még a gondolataid is, de értelmüket vesztik ha rossz helyre lépsz, mert nem veszed észre, hogy valakinek arra van szüksége, hogy fogd a kezét. én még kevés vagyok az elsö lépéshez...