a semmiböl épiteni nehéz. egyedül lehetetlen. egy életet áldozunk fel azért hogy a mieinknek jobb legyen. hogy elmondhassuk, igen, azért küzdöttem hogy nekik ne olyan életük legyen mint amilyen nekünk volt.
szombaton történt, hogy a karácsonyi vásár látogatása és az andrássy uti séta után megnéztük a keleti pu. felujitott várotermét. miközben a csodás feskokat kémleltük, egy fiu és egy lány lépett be a terembe. meg akadt rajtuk a tekintetem de nem tudtam miért is. elfordultam. de azzal a lendülettel vissza is, mert a fiu elkiáltotta magát, mutogatva öcsémre. akin a HPtöl kapott nashville mez volt. mosolyogva odajöttek és egy fotot kértek, miután kiderült hogy nashvilleböl valosiak, aztán még majd' 15 percig beszélgettünk velük. meglepödésem oka, annyit tesz, hogy eddig nem nagyon volt szerencsém amerikaiakkal beszélni, igyhát csak a média által továbbitott kép élt bennem roluk, de ök bebizonyitották, hogy általánositani velük kapcsolatban sem szabad. barátságosak, udvasiasak, érdeklödöek voltak és az is kiderült roluk, hogy magasan képzettek. közép-europai körutazásuk során elsö megállojuk kis hazánk szépséges fövárosában volt. ez a történet a csodás emlékek listájára került. eszembe jutatott egy másik hasonloan kedves emléket a közelmultbol. milyen fura hogy ilyesmi velünk mindig együtt történtik :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése